Persze azt Emese se sejtette, hogy a házban, Erika vezetésével, a fél népbizottság férjet keres neki. Minden szóba jöhető jelölt fel lett sorolva, kutatva a leghalkabb, legbékésebb férfit az egész utcában. De ilyen csak nem került elő.
Ám egyszer csak a sors vicceset játszott.
Egyik este, miután Erika könyörgésére Emese elvállalta a másnapi műszakot, Emese a fejében megint a csipkés hófehér ruhán kattogott, amit Marika tervezett ezt akarta feltölteni a webshopba, szinte varázslatosan sikerült.
Hazafelé ballagva lépcsőn fölfelé egyszer csak megállt. Lentről halk segélykiáltást hallott Már majdnem elnyelte az esti zsongás, de Emese meghallotta.
Segítség…
Emese gondolkodás nélkül rohant lefelé, kopogtatott a közös képviselőnél, aki azonnal tudta: baj van, kulcs elő, nincs várakozás, s lám Zina nénihez, aki valaha Emese anyukájának volt barátnője, mehettek is. Zina néni éppen elesett a fürdőben, alig bírt mozdulni. Csak Emese hallotta meg. Ő hívott segítséget, kórházba is vitte, majd amikor Zina nénit kiengedték, magához költöztette, hogy ne legyen egyedül.
Így aztán Emese lakása már sosem volt üres. Mindennap várt rá Zina néni, a macskák, s persze Boris a keverék cica, akit még Emese adott neki, hogy kifogja Zina néni depressziója fölött a szelet.
Aztán egy este, amikor épp filmet néztek, csöngettek. Emese azt hitte, Erika az, de nem. Egy szakállas, torzonborz alak állt az ajtóban, bőrmellényben, farmerben, kicsit félelmetes volt, de amikor Boris odatolta hozzávágódva a fejét, a férfi szinte szétszéledt a keménysége, és melegen megsimogatta.
Szia, Boris! Na, most már mehetek? nézett Emesére.
Zina nénihez jött?
Igen, üdvözölni akartam. Fölmehetek?
Jöjjön csak!
Zina néni egészen meghatódva borult a férfira.
Józsi, te vagy az?! Drága fiam, de jó, hogy látlak!
Kiderült, hogy Zina néni egykori tanítványa, most motorosként járja az országot, épp egy Duna-menti találkozó miatt volt a közelben. Maradt is vagy két napig, és az egész háznosztalgiába fulladt, ahogy letette a ruháit a fotelba.
És valahogy… ott éledt plátói kis fellángolás Józsi és Emese között. Pár hét múlva újra visszajött Józsi, aztán egyre gyakrabban, és hirtelen Emese azon kapta magát, hogy menyasszony lett.
De hát, csak most ismerkedtünk… szabadkozott Emese.
Ugyan már, felnőtt vagyunk, nem számít mások véleménye! vágta rá Józsi.
Erika és Marika is tátva maradt szájjal, de most nem szóltak semmit Emese olyan boldog volt, sugárzott.
Na, ezt már szeretjük! mondta Erika meghatottan. Marika, a ruhát le kell venni a webshopból, nem reklámozzuk tovább!
Már kérdés nélkül le is vettem! kacsintott rá Marika.
Olyan lakodalmat, mint Emeséé, még nem látott a város-rész. Büszkén szelt keresztül a motoros-menyasszony kordon az utcán. Örült is az egész ház!
Kit vesz el…? Hát, az Emesét! Tudod, azt a halk kis könyvtároslányt.
Na, adjon az Ég sok boldogságot nekik! áldották mindenfelől.
Három év elteltével aztán már ott álltak a szülészet előtt, és Józsi karját félretolta Zina néni:
Ezt már egyedül is tudom, menj te csak a fiad elé!
Emese megigazította a Marika készítette új ruhát, igazított a haján és odaszólt a fotósnak:
Mindegyikünkről legyen kép! Senki se maradjon le!
A fotós pedig igencsak megizzadt, mire a teljes csapatot: Erikát a családjával, Marikát a gyerekeivel, az egész padon ülő kisközösséget, Mari néni vezetésével beterelte egy csoportképbe.
Mert így kerek a világ, nem igaz? Jó emberekből sosem elég!
A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!
