Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

Megrendítő hír rázta meg a hazai médiavilágot: 45 éves korában elhunyt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 Híradó egykori bemondója. Halálának körülményeiről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra részleteket.

A tragikus hírt korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi rádió is megerősítette közösségi oldalán. Tájékoztatásuk szerint Kontra György tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Közel három évtized a sajtóban

Kontra György neve jól ismert volt a szakmában. Csaknem harminc évet töltött a médiában, pályafutása során számos helyi és regionális médiumban dolgozott. Karrierje során megfordult az egykori Sirius Rádiónál, a Kiskun TV-nél és a Trió TV-nél, majd 2011 és 2014 között a Rádió Smile szerkesztőségében, ahol hírszerkesztőként és hírolvasóként tevékenykedett.

A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!