Manapság már szinte mindenhol találkozhatunk a gyógyvizes fürdőkben, vagy a strandokon olyan jelzésekkel, táblákkal, amelyek pontról-pontra leírják az adott víz…
Recipes
Egy időre visszavonul Tóth Gabi – videó!
Tóth Gabi elmondta, hogy fontos volt számára, hogy őszintén lezárja az elmúlt időszakot, ezért még egyszer beszélt a történtekről. Hozzátette,…
Az EU betiltaná a gázkazánokat, közölték a pontos dátumot is
Egyre szigorúbb szabályozásoknak kell megfelelniük a kazánoknak Európában, amelyeket 2040-ig teljesen ki akarnak vezetni a kontinensről. Franciaországban úgy határoztak, hogy…
Most érkezett: elhunyt Sebő Ferenc
79 éves korában hunyt el Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a hazai…
Üzent az Őrangyalod: szívleld meg a tanácsát, és minden jóra fordul
Kos Gondold át, kitől vársz segítséget, és ne csak a támogatásra számíts. Ahelyett, hogy passzívan várnál, lépj te először a…
Csak a zsenik jönnek rá 10 másodperc alatt: Ki az ikrek anyja?
Következzen egy logikai fejtörő, amely révén próbára teheted a gondolkodásod és a figyelmed! A következő lesz a feladat: Első blikkre…
Már látszik a radaron: ekkor lép be a hidegfront az országba
Ma még igazi tavasz, estére viszont jön a fordulat – hidegfront érkezik Ma még érdemes kihasználni a jó időt, mert…
Teljesen átalakítja majdnem az összes boltját az Aldi
Az Aldi teljesen átalakul – Magyarországon is változás jöhet Úgy tűnik, az Aldi Magyarország is érintett lesz egy nagy átalakításban,…
Ha 7 másodperc alatt meglátod az almát, az agyad egy gép
A feladat egyszerűnek tűnik – de ne hagyd magad becsapni! A tengerparti jelenetben elrejtettünk egy almát, és most rajtad a…