Szeretem, amikor vasárnap tele van a ház. A férjemmel, Gáborral egész héten kettesben vagyunk, így nagyon várom a hétvégét, amikor a 28 éves fiunk, Peti, és a barátnője átjönnek ebédelni. Ilyenkor szombaton bevásárolok, vasárnap délelőtt sütök-főzök, hogy a kedvenceik kerüljenek az asztalra.
Az utóbbi időben viszont valami megváltozott. Egyre inkább úgy éreztem magam, mintha nem az édesanyja lennék, hanem egy ingyenes kifőzdevezető. Múlt vasárnap pontban délben beesett a két fiatal. Leültek, gyorsan, szinte kapkodva megették a húslevest és a pörköltet, közben a telefonjukat nyomkodták. Ahogy letették a villát, Peti barátnője már ment is a konyhába, előszedte az általuk hozott műanyag dobozokat, és rutinosan telepakolta őket a maradék hússal és körettel a hétköznapokra. Fél kettőkor már az előszobában húzták a cipőjüket.
– Köszi az ebédet, Anya, isteni volt! – mondta Peti a kabátját gombolva. – Eltettük a maradékot a jövő hétre. Most rohanunk, mert találkozunk a srácokkal a belvárosban egy kávéra! Csalódottan álltam a konyhaajtóban, kezemben a konyharuhával. A kávéfőző már be volt készítve, a sütemény a tálcán várta őket. – De Peti… meg sem isszátok a kávét? – kérdeztem halkan. – Azt hittem, beszélgetünk kicsit, egész héten nem is hívtál. Meg megkérhetnélek, hogy ránézz a csöpögő csapra a fürdőben? Apád dereka becsípődött a héten, nem tud behajolni a mosdó alá, csak egy csavart kéne meghúzni.
Peti türelmetlenül megforgatta a szemét, és az órájára nézett. – Jaj, Anya, ne most! Mondtam, hogy sietünk, a többiek már várnak, kifizettük asztalfoglalást! Hívjatok egy vízszerelőt, nekem most tényleg nincs időm ilyesmire! Na, mentünk, jövő héten jövünk megint enni! Puszi!
Gábor, a férjem, aki eddig csendben figyelt az ajtófélfának támaszkodva, lassan kiegyenesedett. Odalépett Petihez, aki épp a vállára vette a hatalmas vászontáskát, benne a négy telepakolt ételhordóval. Gábor szó nélkül belenyúlt a fiunk táskájába. Kivette belőle a gondosan bepattintott műanyag dobozokat, egyenként letette őket az előszobaszekrényre, majd a teljesen üres szatyrot visszanyomta Peti kezébe.
Peti értetlenül pislogott. – Apa, ezt most miért csinálod? Az a mi holnapi ebédünk! – Tévedsz, fiam – mondta Gábor csendes, de nagyon határozott hangon. – Ez az édesanyád munkája. És abba a táskába csak akkor kerül bele, ha meg is becsülöd.
A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!
