A pincében talált naplókban részletesen leírta, melyik gyerek mennyire „rossz”, és hogyan „törte be” őket az elmúlt években. Dorkáról azt írta: „Túl sokat beszél. Meg kell tanítani a csendre.”
Ha Dorka nem hozza el azt a képet, ha nem veszi észre a pincét, ki tudja, meddig folytatódott volna ez? Margit nénit elvitték. A házát lezárták. A faluban sokáig csend volt. Mindenki magába nézett: hogyan lehettünk ennyire vakok? Hogyan bíztuk a legféltettebb kincseinket egy idegenre, csak azért, mert mosolygott és ingyen vállalta?
Dorka sokáig félt sötétben. Terápiára jártunk. De a legfontosabb leckét én tanultam meg: a bizalmat nem szabad ajándékba adni. És néha a legkedvesebb mosoly mögött rejtőzik a legsötétebb árnyék. Margit néni háza azóta is ott áll, üresen, mementóként, hogy a gonosz nem mindig csúf boszorkány képében jár, hanem néha frissen sült sütemény illatával érkezik.
A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!
