A lányom épp magyarázott valamit, annyira belemerült, hogy alig vette észre, hogy benéztem.
A barátja bólogatott, és teljes figyelmével követte, amit mond. A tányér süti, amit bevittem nekik korábban, ott állt az íróasztalon, érintetlenül.
A lányom felnézett, elmosolyodott, kicsit értetlenül.
„Anya? Kell valami?”
„Csak meg akartam kérdezni, kértek-e még sütit.”
„Mi jól vagyunk, köszi!” válaszolta, és visszafordult a füzethez.
Becsuktam az ajtót, és a falnak dőlve álltam ott, félig zavarban, félig megkönnyebbülve.
Akkor jutott eszembe, milyen gyakran hajlamosak vagyunk szülőként a legrosszabbat feltételezni. Közben a valóság sokszor borzasztóan egyszerű és szép. Nem volt semmi titok, csak két gyerek, akik együtt próbálták megérteni a matekot.
A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!
