Most a sárga kiskacsa a lányom éjjeliszekrényén ül. Nem dísznek, hanem emlékeztetőnek: hogy minden apró jóság továbbmegy, tovább él, és valahol újra életet ad.
A kedvesség sosem tűnik el.
Csak utazik emberről emberre — és végül mindig visszatalál valakihez, aki épp akkor érti meg igazán, mit adott.
