– Elnézést kérek mindenkitől – mondta Feri hangosan, nyugodtan, de ellentmondást nem tűrően. A zsibaj azonnal elhallgatott. Feri a fiunkra nézett. – Peti. Ez itt az édesanyád otthona, nem egy ingyenkonyha, ahová csak úgy beesel egy busszal, amikor eszedbe jut. Anyád hajnal óta talpon van, hogy a kis pénzünkből vendégül lásson titeket – kettőtöket.
Aztán végignézett a vendégeken. – Nagyon sajnálom, de a vasárnapi ebéd elmarad. A feleségem fáradt, és nincs itthon elég élelem egy ekkora társaságnak. Viszont van egy remek ötletem. A sarkon lévő étterem kiváló pörköltet készít. Peti fiam, mivel te hívtad meg a vendégeket, biztosan örömmel meghívsz mindenkit egy ebédre odaát.
Néma csend lett. Peti arca vörösödni kezdett. – De Apa… most küldötök el minket? – Nem küldelek. Én is megyek. Én pedig most elviszem az édesanyádat abba az étterembe, mert megérdemli, hogy egyszer őt szolgálják ki. Ti meg azt csináltok, amit akartok.
Feri levette a fogasról a kabátomat, rám adta, és karon fogott. Kimentünk az ajtón, magunk mögött hagyva a döbbent társaságot. Aznap életemben először nem én tálaltam a vasárnapi ebédet, hanem nekem tálalták fel. Feri fogta a kezem az étteremben, és azt mondta: „Nem hagyom, hogy bárki, még a saját fiunk is, természetesnek vegye az áldozatodat.” Petiék végül rendeltek pizzát a többieknek a házunkban. Amikor hazaértünk, már elmentek, de a konyha tiszta volt. Peti másnap felhívott, és bocsánatot kért. Rájött, hogy a szülői ház szeretete végtelen, de a nyugdíj és az energia nem az – és a tisztelet a minimum, ami jár.
A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!
