– Uram – mondta az orvos jéghideg hangon. – A felesége szervezetében a gyulladásszint az egekben van. Súlyos vashiány, kiszáradás és krónikus alváshiány. – De hát… otthon van. Nem dolgozik – hebegte Tamás. Az orvos közelebb lépett hozzá. – Nem dolgozik? A leletei alapján ez a nő hónapok óta napi 4-5 órákat alszik, és valószínűleg nem eszik rendszeresen, mert mást helyez előtérbe. A kortizol szintje – ez a stresszhormon – olyan magas, mint egy menedzsernek záráskor. Tamás elhallgatott.
– Ide figyeljen – folytatta az orvos, és a hangja most már nem volt orvosi, hanem nagyon is emberi. – A gépek, amikről beszélt, nem nevelnek gyereket. Nem vigasztalnak éjszaka, nem terveznek menüt, nem tartanak fejben oltási időpontokat, és nem adnak érzelmi biztonságot. A felesége nem a „gombnyomogatásba” fáradt bele. Hanem a mentális teherbe, amit ön láthatóan nem vesz észre. Ha most nem változtatnak, és nem kap valódi segítséget, legközelebb nem ájulással jön be, hanem szívritmuszavarral. És akkor a két gyerekkel ön marad egyedül.
Tamás rám nézett. Ott feküdtem sápadtan, a csövekkel a karomban. Életemben először láttam rajta a valódi félelmet. Amikor hazaértünk, nem szólt sokat. De este, amikor a gyerekek sírni kezdtek, nem fordult a másik oldalára. Felkelt. – Aludj – mondta halkan, és betakart. – Én megyek. Azóta nem hallottam tőle azt, hogy „a mosógép mos”. Megtanulta, hogy a gép kimossa a ruhát, de az otthont az anya tartja össze – és ha az anya összetörik, az egész ház összedől.
A főzés teljes lépéseiért kérlek, menj a következő oldalra, vagy nyisd meg a (>) gombot, és ne felejtsd el megosztani a Facebook-barátaiddal!
